Kezdőoldal > Medical > Dental & Beauty Spa > Arcfiatalítás > Botox kezelés
Botox kezelés
Az arcbőrön megjelenő ráncok kialakulásában döntő szerepe van a mimikai izmoknak. Ezeknek az izmoknak egészen speciális a működésük, hiszen nem csontról csontra irányul a munkájuk és ízületet mozgatnak, hanem a koponyacsontról indulva valamely bőrterületet mozgatják. A szöveteink azonban olyan rugalmasak, hogy egy bizonyos életkorig ennek a mozgásnak nincs látható nyoma, vagyis amikor az izmok nem mozognak, a bőr kisimul. A folyamat már a harmincas években elkezdődik és ötven felett rohamosan fokozódik. Így a ráncosodás, mint folyamat, kódolva van bennünk, tenni azonban mindig lehet ellene.
A Botox elnevezésű készítmény azáltal szünteti meg a ráncot, hogy blokkolja a kezelt izmot, így Önnek gyakorlatilag azért nem lesznek láthatóak például a homlokráncai, mert egyszerűen nem tudja összehúzni az ott lévő izmokat.
Éppen ezért azoknak javasolt elsősorban a Botox, akiknek már mély, kialakult ráncai vannak, jellemzően:
- a szemöldökök közt
- a homlokon
- a szem körül
- a száj körül
Ez a készítmény folyékony állagú, amelyet egy vékony tűvel, kis szúrásokkal juttatnak a bőr alá.
A hatás általában 4-6 hónapig tart, de az ismétlések hatására a kezelt izmok részlegesen gyengülhetnek, és a ráncképző aktivitás is lecsökken. Vagyis több kezelés után az izom szinte akaratlagosan sem tud annyi ráncot létrehozni, mint korábban.

