Kezdőoldal > Munkatársak > Menedzsment > dr. Babai László
dr. Babai László
Igazgató
Orvos-természetgyógyász, életmód-tanácsadó
Egészségügyi menedzser és prevenciós szakértő
Dr. Babai László 1998-ban szerzett általános orvosudományi diplomát a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen Szegeden. Végzést követően az egyetem Gyógyszertani Intézetében három évet PhD tanulmányokat folytatott a testedzés mint fiziológiás precondícionálás témakörben. Tanulmányai során többször vett részt külföldi gyakorlatokon, elsősorban Németországban és Angliában.
Részt vesz számos hazai és nemzetközi orvosi konferencián, ahol több előadást is tart.
Marketing és üzleti ismerteit először egyetemi tanulmányai alatt a hallgatói önkormányzat vezetésével szerezte, ahol irányítása alá tartozott az egyetemi hallgatói politika mellett több gazdasági vállalkozás elindítása és felfejlesztése, mint az egyetemi hallgatói klub, hallgatói kártya.
1999-ben alapította meg az Ex Arte 2000 Bt társas vállalkozást, melynek fő tevékenységi köre az egészségügyi szolgáltatói marketing. 2000-ben elvégezte a marketing- és reklámmenedzseri szakot. 2001-től gyógyszeriparban dolgozik először mint orvoslátogató, majd mint termékmenedzser és orvosigazgató.
1999 óta több orvosi vállalkozás, magánorvosok, magánklinikák számára nyújt üzletviteli és marketing tanácsadást. Részt vesz a Rhinolight piaci bevezetésében.
2005-ben diplomázik a Külkereskedelmi Főiskola nemzetközi marketing szakán.
2004-ben megalapítja a T&G Health Kft-t, és elindítja Magyarország első magán allergológiai központját, a Budai Allergiaközpontot.
A hazai egészségügyi ellátás és -szolgáltatás színvonalának emelése érdekében beindítja Magyarország egyik legprofesszionálisabb online egészségügyi szolgáltató adatbázisát, a www.orvostkeresek.hu portált.
2009-ben elindítja az OXYGEN Medical magánorvosi központot az Oxygen Wellness-szel együttműködve. Az OXYGEN Medical missziója a korábbi PhD munkáinak szerves folytatása: egészség megőrzése, betegségek gyógyítása testmozgással, helyes étkezéssel, egészséges életmóddal.
2011-ben Prof. Tihanyi József dékán meghívja, hogy legyen az "Életmódprogramok" tantárgyfelelőse a Semmelweis Egyetem Testnevelés- és Sporttudományi Karán a humánkineziológia szakon.
Jelenleg fő küldetésének a Lifestyle Medicine magyarországi meghonosítását, a mozgásterápiák, életmódterápiák népszerűsítését tekinti.
Elérhetőség:
email: info@oxygenmedical.hu
mobil: 06 (20) 554 1498

